PENNY HALLIWELL
Penelope (Penny) Halliwell, a lányok nagymamája, P. Baxter és Gordon Johnson lánya. Négyszer volt férjnél, a legjelentősebb Allen Halliwell volt, akinek megszülte egyetlen lányát Patty Halliwellt, aki a Bűbájosok édesanyja lett később.
Penny telekinetikus képességeket birtokolt és a Warren vérvonal egyik legerősebb boszorkányai közé tartozott. Rengeteg varázsigét írt és rengeteg főzetet készített, melynek receptjét beleírta az Árnyak könyvébe unokái nagy örömére.
Penny 1937 Június 23-án született Bostonban egy hotelszobában. A korai években Penny béke szerető, "virág-gyermek" volt, és nagyon naív természetű. Az 1960-as években férjével Allennel csatlakoztak a San Franciscói hippi közösséghez és egy varázs bulit is rendeztek. Penny azonban nem tudta, hogy a legjobb barátnője Robin gonosz és el fogja őket árulni egy warlocknak, aki később megöli majd Allent. Penny ekkor változik meg, és ekkor válik nagy démonölő boszorkánnyá.
Penny ezek után elkezdte kialakítani a saját kovenjét, a barátai és családja segítségével, valamint nem varázserővel rendelkező barátok is csatlakozhattak. Ilyen volt Gail is, aki azt állította a Nagyiról, hogy ő volt a legjobb képességekkel rendelkező boszorkány.
Penny négyszer házasodott, azonban hatszor volt eljegyezve, de egyik kapcsolata sem alakult jól. A halála előtt nem olyan sokkal szerette volna megvédeni az unokáit, ezért készített egy bájitalt, ami megfosztja őket az erejüktől. Félt, hogy a lányok sosem lesznek majd képesek jó testvérként viselkedni, és hitte, hogy ők nem arra születtek, hogy folyamatosan démonokkal harcoljanak. Mielőtt azonban oda tudta volna adni a bájitalt a lányoknak szívrohamot kapott és leesett a lépcsőn.
A lányok halála után megkapták varázserejüket és képesek voltak igazi testvérként viselkedni. Ezután többször megidézték a Nagyi szellemét, hiszen sokszor volt szükségük segítségre.
ÉRDEKESSÉGEK
-
A családfán az szerepel, hogy Penny 1937-ben született, ami lehetetlen lene, hiszen a lánya Penny 1950-ben született, és ez azt jelenti, hogy Penny akkoriban még csak 13 éves volt. Tényleg olyan korán szült volna?
-
A családfa több szempontból is hibás, hiszen azt írta, hogy Penny Jack Halliwell felesége volt, aki 1964-bern halt meg, Penny pedig 1968-ban.
-
Penny nem engedte Pipernek, hogy megváltoztassa a vezetéknevét, ugyanis azt mondta, hogy a családban a lányok mindig megtartják a vezetéknevüket, azonban ez nem igaz. Ő Penny Johnson volt régebben és Allen Halliwell vezetéknevét vette át.
-
A családfa azt írta, hogy Pennynek volt egy fiú testvére is, amit maga Penny cáfolt meg, hiszen amikor Wyatt megszületett azt mondta, hogy ő az egyedüli fiú gyermek a családban.
-
Penny képes volt feloldani Piper fagyasztó képességét, ezt láthattuk az első évadban, amikor a kis Piper megfagyasztotta a kis Andyt, Nagyi pedig segített neki.
-
Penny szerepelt az összes évadban.
|